Az árukereskedelem szövevényes útja – a kakaóbabok útja a termelőtől a gyárakig

A kakaóbabbal már évszázadok óta kereskednek, hiszen mindig is nagy értéknek számított. Miután a 16. században a gyarmatosításnak köszönhetően Európában is egyre népszerűbb lett a kakaófogyasztás, egyre nagyobb igény alakult ki rájuk világszerte. Ma már a világ számos országában megterem a kakaófa, az úgynevezett „egyenlítői övön” belül, mely az Egyenlítőtől északra és délre a 20. szélességi körön belül elhelyezkedő területet foglalja magába.

Habár egyre több kézműves Bean-To-Bar és Tree-To-Bar csokoládékészítő jelenik meg a piacon, a világ összes csokoládéjának mintegy 95%-a még így is ipari körülmények között készül. Az egész piacot néhány nagyobb gyártó dominálja és az általuk előállított csokoládét adja el a csokoládékészítőknek. A legnagyobb feldolgozó országok közé soroljuk Belgiumot, Franciaországot és Svájcot. A legnagyobb gyártók között szerepel a Cargill, az ADM, a Barry Callebaut és a Belcolade, továbbá a legismertebbek márkák közé tartozik a Nestlé, a Mondelez és a Mars is.
Mindegyikükben közös, hogy ipari mennyiségben állítják elő a csokoládét, éppen ezért olyan óriási mennyiségű kakaóbabra van szükségük, hogy a mennyiség sokszor fontosabb szempont a minőségnél. A legtöbb babot jellemzően a világ 2 legnagyobb hozamot hozó területéről szerzik be – Elefántcsontpartról és Ghánából. Mielőtt még a babok eljutnának a gyárakba, nagyon hosszú utat tesznek meg és több kézen keresztül is áthaladnak.

Ahhoz, hogy jól szemléltessük ezt a hosszú folyamatot, pontokba szedtük az egyes állomásokat:

  • termesztés a termőterületen: a termesztők gondozzák, szüretelik és helyben fermentálják, valamint szárítják a kakaóbabokat, majd nagy zsákokba összegyűjtik őket
  • a kiskereskedők folyamatosan járják az ültetvényeket és felvásárolják a legjobb minőségű kakaóbabokat
  • a regionális nagykereskedők megveszik a babokat a kiskereskedőktől,
  • majd a babokat az exportőr felvásárolja nagy kiszerelésben, és különböző szempontok alapján osztályozza és újracsomagolja a babokat
  • az így átválogatott babok a nemzetközi kereskedők kezébe kerülnek, akik végül majd elszállítják azokat a gyárakba
  • a gyártók feldolgozzák a babokat és csokoládét állítanak elő belőlük, majd legtöbbször csokoládépasztilla formájában továbbadják őket a csokoládékészítőknek
  • a készítő a gyártótól megvásárolt csokoládéból elkészíti a saját csokoládéit


Mivel ennyi lépésen keresztül jut el a csokoládé a készítőkhöz, ezért a kakaóbabok árának nagy része nem a termesztőkhöz jut, hanem a kereskedőkhöz és a feldolgozókhoz egy jelentősebb része pedig elmegy a különböző adókra. Egy sok szereplős piaci modellben minden egyes szereplő rárakja a maga hasznát a termékre, ezáltal az jóval drágább lesz, a haszon pedig már nem a termesztőké, hanem a kereskedőké lesz. Éppen e miatt az ültetvényeken a munkások nagyon sokszor kiszolgáltatott helyzetben, szinte éhbérért dolgoznak.
Szerencsére az utóbbi években egy inkább megnőtt az igény az etikus és fenntartható munkakörülmények megteremtésére, így egyre több gyártó szorgalmazza a Fair trade és organikus termelést, ezzel támogatva azt, hogy a munkásokat jobban megfizessék és csökkentsék a kizsákmányolás mértékét.

 

Ha szeretnétek megtudni még több érdekességet a kakaófeldolgozás menetéről, akkor gyertek el valamelyik csokoládékészítő tanfolyamunkra, ahol nemcsak még több elméleti tudást adunk át, hanem meg is kóstolhattok különböző termőterületekről származó kakaóbabokat!

 

A tanfolyamokra egyénileg és csoportosan is tudtok jelentkezni, illetve ajándékutalványt is tudtok vásárolni!